2008. június 25., szerda

Vega lettem...

Mindenkinek megvan a maga története, hogy miért és hogyan lett vegetáriánus... nekem is!

Az én történetem kb. két éve egy horvátországi nyaraláson kezdődik, ahová magammal vittem a Testkontroll című könyvet, melyben a szerző részletesen leírja, hogy miért is nincs szükségünk húsra... Na, ez nekem elég is volt, már a nyaralás során sem ettem húst! Ettől kezdve, egy fél éves megszakítással, amikor csirkét és halat ettem, nem fogyasztok húst.

Ehhez jött, hogy egy éve tojásallergiát, néhány hete pedig tejallergiát állapítottak meg nálam. Ezek az allergiák ha felnőtt korban alakulnak ki, nem múlnak el és a kezelésük annyi, hogy semmi olyat nem szabad enni, amiben akár nyomokban is van tojás vagy tej. Egyszóval: vegán lettem!

Először kicsit szokatlan volt a gondolat és őszintén szólva meg is ijedtem, hogy akkor most mit is fogok enni, de aztán hamar rájöttem, hogy szinte bármit el lehet készíteni vegán módon. Mivel eddig is viszonylag sokat főztem, nagy baj nem lehet...

Nekiálltam tehát beszerezni a megfelelő szakirodalmat könyvek formájában, valamint órákat töltök az internet előtt receptek után kutatva. Sok hasznos könyvet találtam, majd írok róluk!

Azt pedig, hogy mi sül ki a próbálkozásaimból, majd meglátjuk...!

5 megjegyzés:

siccike írta...

"Vicces", hogy nekem is 18 éves koromban a Testkontroll adta meg a teljes lökést a hús és tej elhagyásához. Rám is nagyon nagy hatással volt!

Névtelen írta...

Sziasztok!
Lelkesen olvasom azokat az oldalakat, ahol vegetáriánus / vegán ételekkel foglalkoztok.
Egy-két receptet már in is kipróbáltam :-) Egyenlőre nem merek komolyan "belecsapni a lecsóba" mert sem férjem sem nagylányom nem tudja elképzelni az étkezést hús / felvágott nélkül. Én, talán az A vércsoportnak köszönhetően lelkesedem a zöldségekért, gyümölcsökért bármilyen fomában és általában kerülöm a húsokat. (Őszintén? Azért néha megkívánom őket... de utána egy időre megint kihagyom).
Szeretném megkérdezni, hogy az étel allergiát (tej-tojás) nem okozhatja-e az, hogy egyéb állati eredetű étel száműzetésbe került a konyhádban?
Ez fontos kérdés, hiszen olvastam olyan blog-ot, ahol az anyuka vegetáriánus / vegán és gyermeke is ételallergiát mutat... Én a 9. hónapban vagyok (2-3 hét még hátra) és igyekeztem széles választékból étkezni beleértve a tejtermékeket (amikért kifejezetten oda vagyok), a gyümölcsöket, zöldségeket és legutolsónak hagyva a húsokat elenyésző mennyiségben.
Szóval a kérdés: Nem okozzhatja a szervezet túlreakcióját pont az, hogy egyes (állati eredetű)ételektől elszokott?
Nem költségesebb fenntartani egy vegetáriánus / vegán konyhát mint a megszokott magyar konyhát?
Úgy látom nagyon sok olyan alapanyag beszerzése szükséges, ami nem éppen olcsó mulatság: köles, kölespehely, zab, bulgúr, szójaliszt, szójatej, rizstej, kókuszvaj... és még sorolhatnánk.
Az eszmecserét nagyon megköszönném!
Sok sikert kívánok a Blog-hoz, és kitartást mindenképpen!
Üdvözlettel: B

Nóri írta...

Sokféle diétán vagyok túl betegség miatt és bátran állítom hogy nem drágább se ez,se pedig pl.a makrobiotka mert mindenből keveset használsz,sokáig elég,igaz nem jó ha egyszerre kell érte odaadni a pénzt.
Ez az én személyes tapasztalatom,a legjobb ha mindenki magán kísérletezi ki mia jó neki,pl.én nem tudnék sima vegán étkezést folytatni mert nem tűri a gyomrom a nyers ételek többségét de bizonyos zöldségeket még főve se..
viszont kis praktikákkal megoldahtó:-)

A tejről csak annyit,hogy személy szerint nem bírom a tehéntejet de a kecsketej nemhogy jólesik de sokat segít az emésztésben,bátran ajánlom,a homeopatám szerint is inkább kecske és birka termkeket kellenne fogasztani.
Nóri

siccike írta...

Cenerentola!
Megvallom, ez a kérdés már bennem is felmerült (mármint, ha sokáig kihagysz vmit, utána nem reagál-e túl a szervezet?), viszont nálunk a valóság igazából mást mutatott. Időrendileg én pl. alapban vegyes táplálkozású voltam, és csak 18 éves koromtól hagytam el a húst 70%-ban, és a tejet magában. Viszont tejtermékeket, sajtokat ugyanúgy fogyasztottam. Amikor az első csemetémmel terhes voltam, a terhesség alatt végig ettem a tejtermékeket, sőt néha még húst is, de közben már allergiás voltam (pl. fehér lisztre, mézre, kakaóra, olajos magvakra stb.).A tejre viszont nem! Szülés után (szoptatás mellett) is folytattam ezt az étkezést, de közben a kisfiamnál felmerült a tejérzékenység. Tehát valójában nem az én allergénjeimet örökölte, hanem egy másikat, annak ellenére, hogy én nem voltam/vagyok allergiás a tejre. Viszont azt már észrevettem magamon, hogy ha sokáig nem eszem sajtot mostanság, majd ismét, akkor vakarózom, és dugul az orrom... Ki tudja...? A kisfiamnál egyébként azért is javasolták most tejmentes diétát egy időre, mert ők még jobb esetben a diéta végére kinőhetik az érzékenységüket. (nálunk a rokonságban erre vot is példa, bár 1,5 évig diétáztak...!)
Ami a másik kérdést illeti, mármint a költségeket, határozottan kijelenthetem, hogy nem drágább a vegetáriánus konyha, sőt! Nálunk pl. az elmúlt 2 évben csökkent a konyhai rezsi összege! Ugyanis nem veszünk húst, tejtermékeket, a zöldség-gyümölcsből a szezonálist használjuk, ami olcsóbb, a gabonák nem vészesek árban és sokáig tartanak, nem igazán veszünk feldolgozott készételeket stb. Igazából az elején kerül nagyobb összegbe, amikor átszervezi az ember a kamrát, és beszerzi az alapraktárat, de utána már nem vészes! Viszont sokkal időigényesebb, az tény! (legalábbis nekem egyelőre:-)
Sok sikert a szüléshez!:-)
siccike

Névtelen írta...

Kedves Nóri, Siccike!
Köszönöm a kérdésekre a választ! :-)Nem is reméltem, hogy ilyen bőven írtok! :-))
Tehát a gyakorlat szerint, még akár spórolni is lehet a konyhapénzen, ha Apát és Nagylányt átprogramozom bioétkezésre... :-) De ha a fiam is finnyás lesz, én nem is tudom mit csinálok!!! ááá
Az alapanyagokat pedig majd szépen lassan szerzem be, így a kiadások sem fogják megterhelni hirtelen a kasszát.
További jó főzőcskézést mindenkinek! (figyelem a recepteket! :-) )