2008. június 26., csütörtök

Zöldséges tortilla


Ahogy az már egy korábbi bejegyzésemből kiderül, eddigi "szakácskodásom" során egyetlen egyszer próbáltam tortillát sütni, de csúfos kudarcot vallottam. A tészta egész egyszerűen nem akart összeállni gyúrható tésztává. Most is ugyanabból a receptből dolgoztam (forrás: Gabonaételek - a nap ajándékai) de másik gyártmányú liszttel, ezért azt gondolom, hogy nagyon nem mindegy, milyen lisztet használunk.

Hozzávalók (2 személyre):

- 250 g kukoricaliszt

- olaj

- kevés só

- annyi víz, hogy gyúrható masszát kapjunk

- zöldségek (mi raktunk bele csíkokra szelt káposztát, piros kaliforniai paprikát, karikákra vágott paradicsomot és újhagymát, de gyakorlatilag bármilyen zöldséggel megtölthető)

- veganez (ez is helyettesíthető bármilyen öntettel)

A kukoricalisztet összekeverjük az olajjal és a sóval. A vizet addig adagoljuk hozzá, amíg gyúrható tésztát kapunk. Kerek lapokat nyújtunk belőle, ami úgy a legegyszerűbb, hogy fogunk egy gombócnyi tésztá, betesszük két uzsonnás zacskó közé és egy kemény fedeles könyvet rányomva összelapítjuk. A zacskó könnyedén lehúzható róla. A tortillákat olaj nélkül, teflon serpenyőben kell megsütni és még melegen formázni. Ezután már csak a töltés és az evés élvezete van hátra!

Jó étvágyat!

1 megjegyzés:

siccike írta...

Nem a te "készülékedben" volt a hiba!:-) Én is megcsináltam ugyanezt a receptet a könyvből és azt írtam mellé, hogy a tortilla-recept használhatatlan, a szejtán-töltelék viszont nagyon finom!:-) Amúgy már én is sokszor próbálkoztam tortilla gyártással - főleg a Testkontroll hatására -, de még sose jártam igazán sikerrel... Mindig túl kemény, hajtogatásra képtelen tortillák születtek...