A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 18., csütörtök

Brokkolikrémleves


Az utóbbi időben egy kicsit el voltam veszve: elkezdődött a suli és azt se tudom hol áll a fejem. De azért főzök ám és fényképezek is, hogy majd egyszer ha nagyon ráérek feltegyem ide.

Ez a recept Hétfőre 2 főre című könyvből származik és Párocskámnál hatalmas sikert aratott. Érdemes kipróbálni!

Hozzávalók:

- fél kg brokkoli

- 2 fej vöröshagyma

- 1 gerezd fokhagyma

- 2 dl szójatejszín

- só, bors, szerecsendió

- 1 zöldségleves kocka

A recept nagyon egyszerű. Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a brokkolit és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Beletesszük a zöldségleves kockát és puhára főzzük. Ezután kerül bele a fokhagyma, a só, a bors és az őrölt szerecsendió (ezzel óvatosan bánjunk, mert nagyon markáns az íze, kihagyni viszont semmiképpen nem érdemes), majd jöhet a botmixer. Krémes állagúra turmixoljuk, hozzáöntjük a szójatejszínt, majd újra átkeverjük. Újra forralni nem kell, tálalhatunk!

Jó étvágyat!

2008. július 24., csütörtök

Tarkabab leves


Nyár van, szezonja a tarkababnak. Szerencsés vagyok, mert a nagyszüleim falun élnek és a kertben minden évben terem többek között ez a babfajta is. Én személy szerint imádom, elsősorban levesnek elkészítve, mert megfőve annyira krémes lesz belülről minden babszem, hogy az valami fantasztikus... és persze nem elhanyagolható szempont, hogy szerintem ez a világ legegyszerűbb levese, majd meglátjátok miért!

Hozzávalók:

- 250 g tarkabab (ha friss, akkor semmi dolgunk nincs vele, ha viszont szárazon várásoljuk, akkor egy teljes éjszakára be kell áztatni mielőtt elkészítjük)

- 4 szál sárgarépa

- 2 szál fehérrépa

- 1 fej vöröshagyma

- néhány gerezd fokhagyma

- 2 db zöldségleves kocka

- só, vegamix

- a rántáshoz: olaj, liszt és pirospaprika

Az egyszerűsége abban rejlik, hogy nem kell mást tenni, mint a babot, az összevágott fehér- és sárgarépát, az egész vöröshagymát és a fokhagymát beletesszük egy lábasba, felöntjük vízzel, majd feltesszük fedő alatt főni. Amint a víz átmelegedett, beletesszük a leveskockát, a sót és a vegamixet és mindaddig békén hagyjuk, amíg minden zöldség meg nem puhul. Menet közben, mielőtt szétfőne, kiszedjüka a hagymaféléket, a végén pedig rántást készítünk: kis olajon megpirítjuk a pirospaprikát és a lisztet, majd folyamatos kevergetés közben a leveshez öntjük. Hagyjuk hogy még egyet rottyanjon és már kész is van. Tálaláskor szójatejszínnel ízesíthetjük!

Jó étvágyat!

2008. július 15., kedd

Zöldségleves


Azt hiszem, egy kicsit elhanyagoltam az elmúlt héten a blogot, de sűrűn telik a nyár: kondizni járok, nyelvvizsgára készülök és szervezem az eljegyzési ebédet, valamint az esküvőt. De azért főzök is ám és fényképezek szorgosan, hogy ha van egy kis időm, akkor megoszthassam veletek a kreálmányokat!

Ez a leves egy hagyományos zöldségleves, amolyan mindent bele. Amióta vega vagyok, sokkal több zöldséget teszek a levesbe és általában nem főzök hozzá tésztát, mert a tojás nélküli tésztát külön kell megfőzni és csak evéskor lehet hozzátenni a leveshez, mert különben mire kihül a leves, szétmálik a tészta. Hát, az nem valami gusztusos.

Hozzávalók:

- 250 g zöldborsó

- 250 g apró karfiolrózsák

- 2-3 szál répa (attól függ, hogy mekkorák)

- 2 szál fehérrépa

- 2 egész karalábé

- 1 fej vöröshagyma (egészben, ezt a főzés végén kivesszük)

- néhány szem fokhagyma (ezt is kiszedjük a főzés végén)

- só, vegamix

A zöldségeket összeaprítjuk, majd a répát és a fehérrépát egy kis olajon megpirítjuk. Ezt követően beletesszük a többi zöldséget, felöntjük vízzel, majd beletesszük a fűszereket és addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. A hagymákat ne felejtsük el kivenni!

Egy apró trükk: mivel a fokhagymát ki szeretnénk venni, jó ha nem esik szét. Ezt úgy lehet megoldani, hogy egy fémből készült, kerek, eredetileg tea készítésére használható kis tartóba tesszük, ami azért is praktikus, mert általában van rajta egy lánc a végén pedig egy kis akasztó, így belelógatva a levesbe felakaszthatjuk a fazék szélére és nem esik bele a levesbe.

Jó étvágyat!